James gyors léptekkel igyekezett a roxforti állomásra. A vonat 10 perc múlva indul, de ő még csak most lépett be a monumentális épületbe. Az utolsó pillanatban pattant fel a vonatra, mely lassú és unott mozdulattal indult tovább a meggyötört síneken.
Sirius már a kupéban ült, és próbált valami elfoglaltságot találni, mikor egy sápadt és beteges kinézetű fiú köszönt be a fülke ablakán. A vonat zsúfolásig megtelt, és a legtöbb fülke már foglalt volt. Sirius helyet engedett a fiúnak, akit egy másik világos hajú, félénk srác követett. Remus és Peter bemutatkoztak, majd érdekes beszélgetésbe kezdtek. A párbeszédet James törte meg, amint beesett az ajtón egyenest Peter ölében landolva. A mutatvány nagyon tetszett Siriusnak, és így már négyesben folytatták útjukat a Roxfort felé.
A tekergőket 4 évig nem zavarta semmi, minden csínyben benne voltak, és az évek csak úgy röpültek. Igaz barátok lettek. Legalábbis ezt hitték, mindaddig nem volt gond, míg a leggonoszabb varázsló félelmet nem árasztott az emberek szívébe.
Ettől kezdve a tekergők 4. éve a Roxfortban több izgalommal járt, mint azt valaha gondolták. 

Egy hideg délutánon James és Sirius a nagyterem felé tartottak, hogy csatlakozzanak barátaikhoz az ebédnél. Alig, hogy leültek asztalaiknál, és köszöntek a többieknek, Dumbledore professzor felállt mire a teremre néma csönd ült.
- Köszöntök mindenkit a mai ebédnél. Gondolom mindenki tisztában, van azzal, hogy a mai nap folyamán látogatást tehetnek Roxmortsban. Szeretnék meg kérni minden kedves diákot, hogy viselkedésével ne hozzon szégyent iskolánk nevére. Most pedig mindenkinek jó étvágyat - ezzel Dumbledore helyet foglalt és minden asztal megtelt a finomabbnál finomabb ételekkel.
- Mire gondolsz Ágas barátom? - tette fel a kérdést Sirius, James elgondolkodó arcát látva s ezzel megtörve a csöndet.
- Hogy mi? Jah semmin, csak elbambultam.
- Ne mond, ezt látom rajtad.
- Azon gondolkodom vajon Lilly kivel, megy le Roxmortsba.
- Hát erről már lekéstél - válaszolta Remus és a lány irányába mutatott. Lilly barátnői gyűrűjében ült és valószínűnek tűnt, hogy velük megy le Roxmortsba. James a könyökét az asztalra rakta és a fejét a tenyerébe, temette.
- Ne búsulj majd legközelebb - próbálta vigasztalni Remus, mire James egy „hát, persze mint mindig” pillantást vetett rá.
- Beszéljünk inkább valami másról - hozta fel Sirius, hogy oldja a feszültséget - például, hogy mit csináljunk majd lent a Roxmortsban.
- Biztonságos ilyenkor Roxmortsba menni? Úgy értem, hogy Voldemort és a halálfalók…
- Ne nyavalyogj már folyton Peter. Voldemortot már rég nem látták.
- Ne bántsd őt Sirius, nem baj az, ha valaki elővigyázatos - Kelt Peter védelmére Remus.
- Az valóban nem, de nem kell túlzásba vinni. Különben is Dumbledore nem engedné meg, hogy a faluba menjünk, ha Voldemort vagy a halálfalók a környéken lennének. 
- Na és ha valahol elbújtak, hogy ne ismerjék fel őket? - aggodalmaskodott tovább Peter.
- Igazad van egyáltalán nem feltűnő, ha fekete csuklyás emberek sétálnak át Roxmorston. Már pedig ha valaki el akar bújni azt valaki, csak felismeri. 
- És ha…
- Én ezt nem hallgatom tovább - Peter még be se fejezte, a mondatott, de Sirius már az ajtónál volt. 
- Mire indulunk, lenyugszik - Remus egy kérdő pillantást vetett Jamsre - Ugye? 
- Igen. Remélem - Ezzel folytatták az ebédet immár csak hármasban.

Mire mind a hárman megebédeltek, felmentek a hálókörleteikbe. Sirius keresztbe feküdt az ágyon.
- Finom volt a desszert?
- Igen. Neked is ízlett volna - válaszolta Remus.
- Hol van Peter?
- A klubhelységben.
- Akkor jó - Sirius kinyitotta a szemét és egy nagy lendülettel felült az ágyon - Elegem van a nyavalygásából.
- Lehetnél hozzá egy kicsit kedvesebb - próbálta őt békíteni James.
- Az lehet. Majd igyekszem.
- Tulajdon képen neked mi bajod van Peterrel?
- Nem tudom - a válaszhoz Sirius bevágott egy fintort - nem tartom megbízhatónak.
- Ennyi? Te sem vagy mindig megbízható.
- Ah!! Ez fájt Remus barátom - mondta tetetett felháborodással Sirius.
- Azért lássuk be, van benne igazság - felelte Remus
- Ne csináljátok már, a múltkor is több órára eltűnt - tért vissza a témához Sirius.
- Van, hogy mi is kiosonunk éjszaka. Ez még se szokott zavarni - próbálkozott James.
- Jól van. De ha valami baj lesz, akkor én azt…
- Tudom. Te megmondtad előre - vigyorodott el James és barátjához vágta az egyik párnát, melyből egyre több kezdett repkedni a levegőben.
- Szerintetek nem kéne lassan indulni? - kérdezte Remus miközben a párnákból kihullott tollakat, szedték össze.
- Hova sietsz? - kérdezte gyanakodva James.
- Én?! Sehová.
- És mi van Stellevel? - Remus a név hallatán összerezzent.
- Áh! Megtaláltad a gyenge pontot Ágas barátom.
- Ne beszéljetek már hülyeséget. Nincs közöttünk semmi.
- De lehetne - tapogatózott Sirius.
- De én nem szerettem - hazudta Remus.
- Még a vak is látja, hogy mit érzel iránta - kapta fel a vizet James.
- Tehát tudja, hogy szeretem?
- Ő… Én helyesbítenék James válaszán. Még a vak is látja csak ti ketten nem.
- És honnan tudjam, hogy ő szeret- e egyáltalán?
- Én biztos kézből tudom, hogy ugyan azt érzi, amit te.
- És ki az a bizalmas? Ugye nem személyesen jártál utána? 
- Nem. Hová gondolsz? Ez nem az én területem.
- Azt tudjuk - mosolygott Sirius.
- Ami azt illeti Lillytől tudom.
- Lillytől? És ő biztos benne?
- A nők minden ilyet megbeszélnek egymással.
- Nem akarok ünneprontó lenni, de ha nem indulunk itt maradunk - szólt közbe Sirius.
- Rendben - Roxfort előtt találkoztak Peterrel és így már teljes létszámban, indulhattak Roxmortsba. Remus egész úton Stellere gondolt, James pedig azon, hogy hogyan tudna kettesben maradni Lillyvel. Körbe járták az egész falut és az összes létező édesség üzletet, beszerezték a szükséges kellékeket a tervezett csínyekhez, majd beültek elfogyasztani egy pohár vajsört.
- Na mire jutottál? - kérdezte Sirius, sápadt barátját.
- Tessék? Mire gondolsz? - kérdezett vissza Remus.
- Ne játszd az ostobát, neked ez akkor se menne, ha tanítanák. Stellere gondoltam. Beszélsz vele?
- Nem tudom, mit mondhatnák neki…
- Az tök mindegy, a megszólítás a lényeg…és a fellépés - nevetett Sirius.
- És ezt pont egy kutya mondja - fintorgott Remus.
- Valami bajod van a kutyákkal?
- Semmi, kivéve ha az ki akar oktatni.
- Na jó. Egyezzünk meg valamiben.
- Miben?
- Ha legközelebb meglátod Stellet, oda mész hozzá és beszélgettek - mondta Sirius.
- Nem is tudom…
- Ígérd meg!- erősködött Sirius.
- Miért akarod annyira, hogy…
- Ígérd meg!
- Jó- jó megígérem, de mi az egyesség másik rész? - kérdezte Remus.
- Hát fogalmazzunk úgy, hogy Stelle a tiéd, marad - nevetett Sirius.
- Mintha téged jobban szeretne bármelyik lány is.
- Ami azt illeti…
- Neked a bolháknál csak az egodból van több - vágott vissza Remus, majd Jameshez fordult - Mond csak nincs kedved csatlakozni a beszélgetéshez?
- Ágas!?- James mereven bámult a kis helység egy pontjába. Nem hallotta barátai szóváltását, elmélkedéséből Sirius bamba arca rántotta ki, amint kezével jobbra-, balra integet neki.
- Tessék? Miről van szó?
- Te meg hol jártál? - kérdezte Sirius.
- Öhm… Tapmancs - Remus abba az irányba mutatott ahová James olyan mereven nézett. Lilly volt a kiszemelt célpont, amint egy pohár gyümölcslevet forgatott a kezei között. Látszólag egyedül volt, sehol egy barátnő.
- Miért nem mész oda hozzá? Ez nem gyakran fordul elő, hogy Lillyt a csatlósai nélkül látjuk - nevetett Sirius, mire James egy megrovó pillantást vetett rá - Most mi van? Csak vicceltem!!
- Meg kell hagyni Tapmancs viccei, hagynak némi kívánni valót, de abban igaza van, hogy nem sok ilyen alkalom lesz - mondta Remus.
- Rendben, oda megyek hozzá - döntötte el James, majd egy határozott mozdulattal felállt és elindult az asztalok mentén a sarokba. A határozottság mellyel elindult meghódítani Lillyt, egyre fogyott és mire elérte az asztalt ahol Lilly ült, már csak egy ügyetlen kisgyereknek érezte magát, aki eltévedt egy sötét és hosszú folyosón - Leülhetek?
- Persze - válaszolta Lilly. James már egy jó pontnak könyvelte el, hogy egyáltalán hajlandó vele beszélni a lány, így kezdeti sikerén felbátorodva vidám beszélgetésbe kezdtek. Az épület másik végéből a tekergők feszülten nézték barátjuk miként boldogul a lánnyal. Remus teljes komolysággal nézte barátját, mikként oldódik fel a lány társaságában, ám Sirius meg sem próbált nyugton maradni és nem tudta megállni, hogy ne nevessen.
- Lehetnél egy kicsit komolyabb is - mondta Remus.
- Én próbáltam… de tényleg…
- Azt látom, talán jobb lenne, ha kimennénk - mondta Remus de, már őt is a nevetés környékezte. Alig, hogy felállt és megfordul már vissza is ült a székére.
- Most mi van? Nem úgy volt, hogy kimegyünk?- kérdezte barátjától meghökkenve. Remus mormogott valamit a fogai között, de Sirius nem értett belőle semmit - Talán ha kinyitnád a szád, akkor jobban megérteném, amit mondani szeretnél - próbálkozott tovább, és közben elmutogatta, amit mond.
- Öhm… Sirius - szólt közbe Peter.
- Mi az?- nézett rá kérdően az említett.
- Ott van Stelle - bökött az ajtó felé Peter.
- Áh… Hát akkor azt hiszem, ide kellene hívni - Sirius jót mosolygott barátja zavarán, majd átkiabált az ajtóban álló Stellenek és oda hívta magukhoz. A hangos üdvözlésre még Lilly is elmosolyodott, James pedig a kezébe temette arcát.
- Sziasztok - köszönt vidáman a lány a tekergőknek.
- Szia!- jött a válasz a többiektől, bár Remus nem valami jól titkolta zavarát.
- Egyedül jöttél le?- kérdezte Sirius.
- Nem, csak szétváltunk egy picit a többiekkel és úgy volt, hogy itt találkozunk… de még nincsenek itt - mondta Stelle.
- Akkor bizonyára nem baj, hogy ide hívtunk - folytatta Sirius, majd látva, hogy barátja zavarban van oldani próbálta a feszültséget - Igazából Remus ötlete volt, ő vett észre - mondta Sirius, mire barátja és Stelle is elvörösödött. Remus úgy érezte legszívesebben, megfojtaná barátját, amiért az ilyen helyzetbe hozta, még ha a jóindulat vezérelte is. Mivel az asztalt csönd vette körült, ezért Sirius alig láthatóan megbökte Remust, aki tudta, hogy barátja mire gondol, de nem tudta mit mondhatna. Az első gondolat, ami az eszébe jutott az időjárás.
- Szép időnk van ma - mondta barátságosan Remus, mire Tapmancs az asztalba verte a fejét. Remus állítása sehogy sem állta meg a helyét. Odakint hideg szél fújt, és a közelítő tél hírét hozta. Az eget sötét felhők takarták el, így az egész Roxmortsra árnyék borult. Ám Stellet nem zavarta a zord idő, ami azt illeti ő pont az ilyen szeles napokat, szereti.
- Igen. Szeretem az ilyen időt. Olyan rejtélyes… - Stelle válassza, meglepte a tekergőket, Remus lelkes beszélgetésbe kezdett a lánnyal, főként a rejtélyes időjárásról. Sirius felemelte fejét az asztalról és arcára széles vigyor ült ki… nem hitte, hogy az időjárásról ennyit lehet beszélni. Hosszú órák teltek el így, és úgy tűnt Stelle barátai már nem jönnek a megbeszélt helyre. Remus a beszélgetés végére teljesen feloldódott és úgy tűnt Stelle is élvezi a társalgást. A párbeszédnek James és Lilly vetett véget, amikor azok megálltak az asztaluk előtt.
- Azt hiszem ideje, lenne felmennünk - mondta.
- Igen, egyetértek - helyeset Remus, majd mindnyájan felálltak és elindultak a kijárat felé, mire az ajtó és a fal berobbant. A tekergők még időben fedezéket tudtak találni, így megúszták néhány karcolással, ami nem volt elmondható az össze vendégről. Az épületen tátongó hatalmas lyukon világos maszkot és fekete földig érő talárt viselő varázslók léptek be.
- Mit akarnak itt? - kérdezte egy hang a három csuklyásnak szegezve szavait.
- Gyáva lelkeket. Aki úgy érzi, túl fiatal még a halálhoz lépjen elő és a Nagy Úr megkegyelmezz neki. A többiek jobb, ha elköszönnek az élettől.
- Itt nem fog senki meghalni! Ezt az épületet a minisztérium emberei védik! - kiabálta a hang, aki minden bizonnyal nagyon biztos lehetet a dolgában, vagy csak szimplán bolond. 
- És hol vannak azok a bizonyos minisztériumi küldöttek? - kérdezte egy sötét hang a csuklya alól.
- Itt lesznek… arra mérget vehetnek!
- Nincs rá szükség, előbb veled végzünk. Hagy lássa mindenki milyár azoknak, akik ellenszegülnek a Nagy Úr akaratának.
- Adava Kedavra! - kiáltotta az egyik halálfaló, mire a varázsló neki csapódott az egyik asztalnak majd esetlenül csuklott össze. Az emberek a félelemtől és a kétségbeeséstől hátrálni kezdtek. Hangos zokogás és félelem lengte be a poros teret. A tekergők az egyik falnak dőlve figyelték az elhangzottakat. 
- Most mit tegyünk? - kérdezte Remus.
- Hát ki is állhatunk ellenük…- kezdte James, de Lilly közbe szólt.
- Kiállni? Megőrültél? Ezek igazi halálfalók! Nem olyan Nintendósok!
- Mi az a Nintendo?- kérdezte Sirius.
- Nem az a lényeg. Nincs esélyünk ellenük - mondta Lilly.
- De mi hattan vagyunk, ha titeket is beleszámolunk, ők meg csak hárman - foglalta össze a statisztikát James.
- Öhm… csak öten…- szakította félbe Sirius.
- Ezt, hogy érted?- kérdezett vissza James helyett Remus.
- Úgy, hogy Peter eltűnt…
- Mi az, hogy eltűnt?- kérdezte Remus - csak úgy nem tűnhet el valaki.
- Biztos az életét menti valahol - mondta James.
- Igen, épp az orrunk előtt - mondta Stelle, majd a halálfalók felé mutatott. A tekergők alig hittek a szemüknek, Peter a három halálfalóval beszélget. Azt, hogy mit mondtak egymásnak, azt nem hallották, de ez épp elég volt nekik.
- Elárult minket - mondta ki James. Hangjában fájdalom és düh hallatszott, és a lányok úgy vélték a másik két tekergőben is ugyan ez játszódik le. Az egyik halálfaló távozott az épületből Peterrel az oldalán, de a mási kettő nem úgy tűnt, mint akik menni készülnének. Megálltak egy kislány előtt. A lány arca koszos volt és a szeméből kicsorduló könny tisztára mosta ártatlan tekintetének egy részét. A halálfaló felemelte a pálcáját és a kislányra szegezte. A három barát nem tudott tovább egy helyben ülni. Kirontottak búvóhelyükről, fülükben ott csengett a két lány visszatartó kiáltása. Megálltak a lány előtt, pálcáikat a halálfalókra szegezve. Az átkok egyszerre hagyták el a pálcák végét, ezzel földre terítve a gonosz varázslókat és a három tekergőt. Mire a tekergők feltápászkodtak a halálfalókat már a minisztérium emberei, vették őrizetbe, és Dumbledore nézett le rájuk rezzenéstelen arccal. 
- Nem tudom eldönteni, hogy bátrak voltatok- e, vagy csupán ostobák .- a professzor hangja cseppet sem volt dühös inkább megnyugvás és egy kis vidámság rejtőzött a szavak mögött.
- Inkább mindkettő - mondta Sirius, miközben fájó kobakját tapogatta. 
- Az a kislány nagy veszélyben volt…
- A minisztérium emberi nem értek volna időben - szakította félbe Remus mondandóját James.
- A lány szülei nagyon hálásak, és köszönetüket küldik. Továbbá meghívást kaptak a Kvidvics Világkupadöntőre. Ezt a… „csekély „ajándékot kapják cserébe a lányuk megmentésért.
- Wáó! Ez klassz! - mondta James.
- Wáó?
- Klassz?? Mióta használod ezeket, a szavakat?- kérdezte Sirius.
- Szeretném, ha visszaérkezésük után meglátogatnák a gyengélkedőt. Csak a biztonság kedvéért - mondta Dumbledore, majd elindult az ajtó helyén tátongó hatalmas lyuk felé.

A tekergők egy egész délutánt töltöttek a gyengélkedőn. Tetőtől talpig megvizsgálták őket, így csak este mehetek dolgukra. Lilly és Stelle a gyengélkedő ajtaja előtt várta a három tekergőt, akik együtt mentek le vacsorázni. A nagyteremig sok folyóson kellett átmenniük, és az út nagy részét csöndben tették meg. A némaságot Sirius törte meg.
- Szép kis kaland volt…
- Mi? Majdnem otthagytuk a fogunk, de te csak ennyit tudsz mondani?- Remus felháborodására Sirius csak vállat vont. Mindhármuk fejében ugyan az a kérdés motoszkált. 
- Hogy tudott, csak így ott hagyni?- kérdezte James, de válasz nem jött. Ismét némaság lett úrrá rajtuk. Stelle Remus kezére kulcsolta vékony tenyerét és szorosan magához húzta. Remus nem mondott semmit, de jól esett neki a lány közelsége. Sirius lehajtott fejjel taposta az iskola köveit. Végig a cipője orrát nézte, mintha azon lenne a válasz a kérdéseire. Elkalandozott gondolataiból csak akkor tért vissza a valóságba mikor összeütközött egy szembe jövő lánnyal. A lány a koccanás miatt elejtett néhány könyvet és papírt. Sirius ekkor tért igazán magához, már az első pillanattól kezdve elbűvölte a lány és most először érezte magát zavarban egy lány miatt. Gyorsan összeszedte magát és segített felszedni a lány elejtett holmiját. 
- Sajnálom, nem figyeltem oda eléggé - mondat Sirius.
- Semmi gond, velem is előfordul, hogy elbambulok - mosolygott a lány, mire Sirius úgy érezte földbe, gyökerezik a lába. Intett barátainak, hogy menjenek tovább, akik jót mosolyogtak barátjukon - Nem te voltál lent Roxmortsban mikor a halálfalók támadtak a falura?
- De! De igen! - mosolyogta, majd átadta az utolsó könyvet is lánynak. Nem akarsz egyet sétálni?
- A tónál? - kérdezett vissza a lány.
- A tónál - mosolygott Sirius.
- Nagyon szívesen. Amúgy a nevem Lea. Leona McNail.
- Örvendek Leona McNail, én Sirius vagyok… Hívj csak Siriusnak - mondta nevetve, majd elindultak a park felé. A lány mosolygós arca és ragadós vidámsága elfelejtette Siriussal minden bánatát.