Kicsit ódzkodok bele kezdeni ennek a sorozatnak az elemzésébe, hiszen nyolc évad óta, mondhatni sikeresen – itt-ott meginogva -, követhetjük végig a Winchester fivérek kalandjait. Miért is félek bele kezdeni… mert nem tudom eldönteni, hogy egyes meglépett cselekmény szállakat imádjam, vagy szörnyen utáljak. Na meg persze 8 évadot egyetlen bejegyzésben végig elemezni nem kis kihívás. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy most összefoglalom szerény véleményem pár bekezdésben az első 7 évadot illetően, és majd a közeljövőben jövök egy bővebb elemzéssel a 8. évaddal, és, ha a jó ég is úgy akarja, akkor megjelenésenként hozom a legújabb fejezethez tartozó véleményt. Pont, mint annak idején a Merlin esetében.

Szóval vágjunk bele. Had szögezzem le, hogy az Odaátot – bár tudtam annak létezéséről – csak a napokban kezdtem el nézni, és daráltam le pár nap alatt az eddigi részeket.  Ha bele kezdek, valamibe nehezen bírom megállni, hogy ne fejezzem be.

Tehát kezdjük is az elejével. Vagy még előrébb. Az Odaát egy Sci-fi, fantasy sorozat. Az IMDB szerint pedig egy horror, fantasy, dráma kategóriába sorolt sorozat. Igazából egyikkel se lehet veszekedni, megtalálható benne minden, bár a drámai stílus szerintem a sorozat közepétől kapott nagyobb szerepet és jelentőséget. Ezért a sorozatott én kettő, vagy inkább három részre bontanám.

Na, most már tényleg, a sorozat! Kezdjük az első résszel, vagyis az első három évaddal.

Az első kettő, de még a harmadik évad is, a sorozat szempontjából tökéletes volt. Úgy értem nem azzal kezdték az egész történetet, hogy rögtön bedobtak minket a mély vízbe, és egy mindent elpusztító apokalipszissel kell szembe néznünk. Ehelyett egy alaposan felépített világba csöppentünk, amely akár tükörképe is lehetne a mienknek – nem mellesleg, imádom azt, amikor párhuzamot vonnak a MI világunkkal -, annyi különbséggel, hogy a sötétben gonosz démonok és szellemek bújnak meg. A sorozat elején megismerjük a testvéreket, és velük együtt azt a sötét világot, mely ellen a két fivér harcba száll. Nincs eget verő, világot megmentő cél. Annyit tudunk csak, hogy az apjukat akarják megtalálni, és bosszút állni a sárgaszemű démonon. És pont ez az egyszerű és könnyen érthető cél az, amiért a sorozat remek kikapcsolódást nyújt. Már persze amellett, hogy izgalmas és érdekes dolgokkal szállnak szembe- rengeteg vér kíséretével-. Hiszen lássuk be, egy-két mondát, mítoszt, pletykát mindannyian ismerünk. És kit nem járt át a para, egy wendigo, vagy a Bloody Marys kaland után.

Az első három évad épp ezért volt igazán élvezhető és izgalmas, meg volt az indítékuk, ahova az évad utolsó részeiben el kell érniük, de közben mindig valami újjal szálltak szembe, valami újjal ismerkedhettünk meg mi is, és közben átélhettük a testvérek egyre szorosabb kapcsolatát. Személy szerint, nekem nagyon tetszett a pokolban való kárhozat bevállalása Dean részéről, az, hogy lényegében az utolsó, aki melletted áll, az a családod lesz.

Alaposan kivesézem a folytatás a bővebben gomb után.

A második rész, a 4. évadtól az 5. évad végégig. Apokalipszis mánia!

Ide illik a leginkább az a kijelentésem, hogy nem tudom eldönteni, hogy imádjam vagy utáljam. Olyat léptek meg, amitől sokan félnek, mert ha belekeverik, akkor azt alaposan fel kell építeni, alá kell támasztani és fogyaszthatóvá kell tenni. Ez a vallás!! A hit. Milyen szépen is hangzik, angyalok. És mennyire logikus, ha vannak démonok, ha van pokol, miért ne lehetne menny és angyalok.

Megkockáztatom, az Odaát remekül megragadta és gyúrta bele a történetbe a vallást, még ha vannak benne olyan mozzanatok, amik személy szerint nem tetszenek. Úgy értem, ha azt mondom angyal, a legtöbb ember egyből a tiszta jóságra, jóakaratra és szárnyakra gondol. Nos… hát e vonásokból nem sokat kaptunk vissza, ám igazán még sem tudok haragudni. Hogy miért? Mert megmagyarázták! Igen, elmagyarázták, hogy az angyalok miért olyan genyók! Isten harcosai, vagyis katonák. Akik figyelnek minket, segítenek. Mert folyamatosan kapunk információkat az angyalokról, melyekből jogosan következtethetünk arra, hogy, mint mi is, Isten teremtményei vagyunk, és az angyalok „feladata” vigyázni az emberiségre. Vagy valami hasonló.

Lehet ezt tovább bonyolítani? Naná, hogy lehet. Ragadjunk meg minden vallási vonatkozást, és tegyük drámaivá. Igen, itt megjelenik a dráma. Bejön a képbe Lucifer, az angyalok árulása, Isten eltűnése, és kedvenc angyalunk vívódása. Aki, az emberiség szerencséjére megtagadja testvéreit, és az apokalipszis ellen vonul.  Összességét tekintve, az évad ezen arculatát, mondhatni imádtam. Az angyalok egy teljesen új ábrázolása ez, és igen, nekem ez tetszett. Castiel visszatérő karakterként hozta magával a különös, és az új misztikus hangulatát, és akaratlanul is megmosolyogtatott a realista hozzáállása, és próbálkozásai, hogy megértse az emberi gondolkodást.

És ami miatt nem tetszett ez az évad. SAM! Jesszus, mennyire idegesített. A legidiótább ember is tudja, hogy amit tesz, ahogyan teszi az rossz. Hát még egy démonban megbízni. Szörnyen idegesítő volt számomra a viselkedése, már a puszta jelenléte is. Hát még az eluralkodó beképzeltsége. Csoda, hogy a végén ő hozza fel a pokoli ketrecéből Lucifert?! NEM!

Oké, túltettem magam Samen, Luciferen. Jött az 5. évad, mely azért hajtott, hogy az ördögöt elpusztítsák. Ami ennek az évadnak az erősége volt, az volt a gyengesége is. Szétesettnek éreztem, kissé logikátlannak. Fegyvert kerestek, amivel megállíthatják Lucifert. Számos próbálkozásuk volt, többek között a Colt megtalálása is, és amíg ezeket kutatták, nekem valahogy hiányzott a rend. Minden olyan kusza volt. De, ha belegondolunk, nyakukon volt az Apokalipszis, nem igazán volt idejük leülni az asztalhoz és gondolkozni. Folyamatos csatározás ment Michael és Lucifer között. Időutazások és a keserű jövő.

És mi az, ami elvitte ezt a káosz futamot? A testvérek kapcsolata végre megint kezdett kicsit összerázódni, kezdték elfogadni a történteket, és egymás hibáztatása helyett, inkább a megoldást keresték. És ismét Castiel az, aki ezúttal, mint bukott angyal emelt sokat egyes részek színvonalán. Rengeted Bibliai csapással és jelenéssel találkozhatunk, melyek néha fel se tűnnek. A pokol négy lovasa kifejezetten tetszett, a Halál meg… hátborzongató. Az évad meg kifejezetten drámai, új kis öcsi tűnik fel a színen, újabb tapló angyal, hamis proféták, igaz proféták, pokol kutyák és… ajj, nem lövöm le. De két nagyon szerethető karakter távozik. Vagyis… az élők sorából, de tudjuk ebben a sorozatban a halál, a szó szoros értelemben nem a vég.

Összegzésképpen, a rengeteg alávalóságán túl, ezt a két évadot nem tudom utálni. Sőt, talán a kedvenceim. Ebben van minden, angyalok, démonok. Testvéri próbatétel, család. Halál, és világvége. És rengeteg dráma!

A harmadik rész. A 6. és 7. évad. A FÚJJJ!!

Mit is mondjak, hogy azt eltűrje a cenzúra… Elcseszték! A 6. évad olyan szinten nem szól semmiről, hogy azt tanítani kell!! Vagy inkább annyi jelentéktelen kis semmiről szól, hogy az szörnyen érdektelen. Az igazán nagy volumenű dolog, az évad utolsó 2 részében jön be, amiről eddig egy árva kis szófoszlány sem utalt. Először is. Sam a pokolban. Sam nincs a pokolban, talán egy napot volt. Legalábbis testben. Ez nem tetszett. Eleve az, hogy megint a pokollal jöttek. Ezt már elsütötték, és azzal, hogy megint ezzel jöttek, nem csak, hogy unalmassá és sablonossá tették a poklot, de Dean feltámadását és 2. évadbeli áldozatát is leminősítették. Ugyan, mitől olyan nagy szám a pokol, hozzuk vissza Samet is!? Na, ne már!

Sam egy lelketlen kis valami. Jó, talán ez volt a legérdekfeszítőbb az egész évadban, szóval nem kezdem ismét oltani a karaktert. A mennyben polgárháború van, a démonoknál Crowley viseli a koronát és a purgatóriumot keresi. Közben szörnyek randalíroznak, életre keltik a Mindennek ANNYÁT! Akit aztán pár rész múlva ki is nyírnak. Kérdem, mire fel kellett az a sok cécó, minek volt rá egyáltalán szükség?? Aztán bejött a képbe a tébolyult Castiel, aki valahol eltévedt Isten keresése közben. Tehát, purgatórium nyitva, Castiel az új Isten, nagy mészárlás stb… és a vég. Oké, muszáj volt ezt meglépni, mert szerintem a rajongók hőbörögtek volna, ha nem kapják valahogy vissza a kedvenc angyalukat. De annyira összecsapott volt az évad, hogy ez is olyan lett. Az egyetlen izgalmas részt is úgy zárták le amilyen az egész évad volt. Érdektelenül. Úgy értem, oké, Cass bekattant. De még is miből jött rá a tettei súlyára, ha semmi olyan nagydolog nem történt, ami ezt megmagyarázná. Gondolkodás nélkül irtotta ki a fél mennyországot. Embereket ölt, és Istenként járta a Földet, büntetve és csicskásává tette a pokol urát. Akkor mégis miért? Miért tért vissza egyik pillanatról a másikra. Jó, túlteszem magam rajta. De csak mert Misha Collins, új arcát ismerhettük meg. Zseniális volt az ördögi és tébolyult Castiel, komolyan hátborzongató, és ha az egész évados témakeresgélés helyett erre fekszenek rá jobban, ez egy zúzós szezon lehetett volna. Na meg persze, ha odafigyelnek a karakterfejlődésre. Tudjuk, hogy Cass és Dean igazán jó barátokká váltak az elmúlt évadok során. De nem hiszem el, hogy csak engem zavar, hogy ezt a fivérek mennyire kihasználják, és a végén úgy állnak ott, mint a ma született bárányok.

Na, jó, 7. évad. Hangyányit jobb. Sőt, igazán jónak indult. Új gonoszok, melyekről nincs semmilyen információ, vagy bármi, ami használható ellenük. Végre van valami cél és értelem az évadban. Legyőzni a leviatánokat, és közben valahogy megmenteni Samet az őrülettől. Hogy ez eddig mennyire jól hangzik, csak, hogy olyan irányba indultak el a sorozatban, mely teljesen felborította az Odaát hangulatát. Olyan dolgokat vettek ki belőle… melyeket sose lett volna szabad. Először is, kaptunk egy iszákos Deant – sokkal iszákosabbat -, aki Cass árulása és elvesztése iránti maszlagtól szenved. Továbbá ott vannak a legyőzhetetlen leviatánok, akik mindent és mindenkit megfertőznek. Angyalok és démonok nagyon durván kikerülnek a képből. És az Impala… szívfájdalom, hogy takarékra tették azt a kocsit, mely a sorozat egyik gyöngyszeme. És egy újabb szereplő könnyes távozása, mely ismét egy késdöfés főszereplőink szívébe.

Most túl jól használják a karakterfejlődést. Hisz tény, ennyi fájdalmat és veszteséget az ember nem visel el változás nélkül. És ez Dean karakterén nagyon visszaüt. Már-már depressziósnak érzem magam, ha csak rá kell néznem.

Miért mondom erre az évadra is, hogy nagyon gyenge. Mert korántsem használták ki azt a potenciált, amit a leviatánok nyújthattak volna. Hiányzott belőle minden – ismétlem minden – amitől Odaátos lehetne az évad. És persze ismét a sötét fogda. Csak ezúttal nem pokolnak hívjuk, hanem purgatóriumnak. Ki hitte volna?

De csak, hogy valami jót is mondjak. Imádtam Lucifert! Az a pszichológiai hadviselés, ahogyan Sammel elbánt… ördögien zseniális volt. Jó reggelt Vietnám!! És persze úgy fent nagyon mulatságos volt a zakkant Castiel, aki méheket figyelt és mézet gyűjtött. És nem bírta a konfliktust.

Hát ennyit eddig. A 8. évad kecsegtetőnek ígérkezik, de remélem, le tudják valahogy gyűrni a 8 évad alatt felgyülemlett hibákat. Gondolok itt azokra a karakterfejlődésekre, amik már túlzottan nyomasztóvá tettek egyes karaktereket, és amondó vagyok, de jól jönne a vérfrissítés, vagy egy újabb állandó szereplő. Kell valami, ami ezt a totálisan drámai, és megromlott testvéri idillt valahogy visszatereli a helyes útra.

Ami egyszer biztos. Világszerte ez az a sorozat, melynek a legnagyobb a visszhangja. Erről beszélnek a legtöbben, még ha, a nézettsége alul marad a ma népszerű új sorozatokénál. De az fecsegik végre visszatalált az eredeti stílusához. Ámen!