Na, már megint hol kezdjem... a részt ismételten nem tudnám jónak mondani, de rossznak sem. Az epizód címe, mi szerint „Mindenki utálja Hitlert” – nem értem miért ez a cím?- annyiban kimerült, hogy zsidók és nácik. Valamint, hogy odaátos tartalma is legyen, náci nekromanták és zsidók által életre keltet gólemek kapták a főszerepet. Persze a testvérek után. Jaj, hol van már az év eleji izgalom?! Ahogy az elmúlt két részben, most is csak várom a nagy durranást és valami idegölő feszültséget. De nem kapom meg!

Pedig megint minden megvolt egy ütős részhez. Ehelyett most itt ülök, és arról írok, hogy kaptam egy részt, ami nem is jó, de nem is igazán rossz.

Végre úgy tűnt elindult a történet. Megkeresték azt a helyet, melyhez az előző epizódban megszerezték a kulcsot. És ez még érdekesnek is tűnt, jó volt, hogy végre ismét azon a szálon indultak el, hogy valami olyan után nyomoznak, ami az egész évadot meghatározhatná. Végre szóba került Kevin és Garth is, és ugye tudjuk, hogy a következő részben, előbbivel találkozni is fogunk. Vagy ha valakinek ez nem volt világos most már tudja. És felmerült Cass neve is. Bár már ne csak a neve merülne fel. CASTIELT akarom!! Legalább egy kis angyal humort, ha akciót nem kapok.

Na, vissza a részhez. Szóval egy kis nyomózás után, ráakadtak az öngyulladásos zsidóra, majd a gólemre és a gazdijára, és valami fura nevű társaságra – aminek nem világos a léte, és abban se vagyok biztos, hogy lesz e még jelentősége -, szó esett az egyetemesekről és… vége. Röviden, tömören.

Tényleg nem lehet erről többet beszélni. A rövid nyomózás után, megtámadja őket az első öt percben megismert szemét alak, az papol nekik egy sort a jövőről, az erejéről és, hogy számukra vége a világnak. Csak a szokásos. Aztán a kis gólem gazdi összeszedi a bátorságát, lecsapja a csávót és a tesók elvégzik a dolgok piszkosabbik részét. ENNYI!! Pedig volt egy akkora gólemük, mint a ház. Egy viszonylag parásnak beállított társaság, és a tény, hogy a náci németekből álló csapat üldözi őket - ami nem teljesen világos, hogy miért. Oké, ott a könyv, na, de mire kell az a könyv?-, szóval adva volt minden, hogy egy izgalmasabb, vagy legalább kicsit pörgősebb részt kapjunk. Már azzal is beértem volna, ha a gólem nem csak Deant repteteti meg, de kicsit rendet rak a nácik között. De nem… csak állt ott, mint egy darab cölöp… vagy agyag. A főmuktit, meg fejbe lőtték és vége. Hol van az én szeretett Odaátom, amikor a rész végén nem azt néztem, hogy hol  befejezése és az epizód többi része –hiányzik a tetőpont!-, hanem alig vártam a folytatást?!

Na, jó, azt hiszem az írás alapján kicsit rosszabb lett a rész, mint, hogy… rendben volt… Az átlagosnál kicsit gyengébb lett… IZGALMAT!!!

Értékelés: 6/10

Előre is elnézést, már szerdán hozhattam volna ezt a véleményt, mivel már szerda délután ledaráltam a részt. Csak, hogy időközben bele kezdtem egy új sorozatba is, és azt kell, mondjam, nem tudom mit is mondhatnék a 12. részről.

A rész meglehetősen… átlagos volt. Még az Odaáthoz képest is. Úgy értem izgalom egyáltalán nem volt benne, de a története nem volt rossz, és ebből adódóan – na meg, hogy az időutazás lényegében nem lehet unalmas – az epizód kifejezetten jó volt.

Az időutazós fejezeteket azért is kedvelem annyira, mert ha a történet  gyenge, akkor is figyelnünk kell és „találgatni”, hogy még is mit rejthet a jövő és az időutazás veszélye. Ha meg az időutazás adja meg az alapot a történethez, melyet jól kidolgoznak, akkor egy ilyen, igazán érdekfeszítő rész lesz. Még ha lényegében nem is történik semmit…

Szóval a rész. Egy újabb apró infót kaptunk a Winchester fivérek múltjáról, családjáról és arról, hogy az ő létezésük nagyon is meg volt írva, meg lett tervezve.

Meg volt a szokásos konfliktus, és, hogy Dean nem csípi a nagyapját. Aki végül is, pont az unokái miatt hagyta magára a fiát… a sors és a végzet igen kiszámíthatatlan. Na, de a lényeg. Ez egy tipikusan átlagos, klisés Odaát rész lett, ami még is jó volt, mert – bár tényleg nem történt semmi -, a családi összeborulós részeket jól meg tudják ragadni. És az időutazás számos poénra adott lehetőséget, és ki is használták azokat.

És, ami szerintem még hasznos lehet, az a szelence a kulccsal, mely kitudja, milyen dolgokat rejt. És ha tippelnem kellene, nem vagyok benne biztos, hogy a testvérek végleg bezárják azt a kaput.

Hát igen, ez egy elég gyenge írásom lett… de hé, ki tudna erről többet mondani? Henry Winchester jött, rácsodált, menekült, majd feláldozta magát. Egy mondatban is ki tudtam fejezni ezt az egész részt. Izgalmat akarok!!! 

Értékelés: 7,5/10

Nehéz lesz szavakba önteni azt, amit ez a film nyújt. Sokadjára tudtam csak magam rávenni, hogy leüljek és végig nézzem a majd három órás filmet, melynek nem is annyira a hossza volt a visszatartó erő, hanem az a történeti sokszínűség, mellyel a film dolgozik.

Először is a történetről röviden. Hat életet, történetet ismerhetünk meg, melyek azonos tempóban haladnak a filmben. Minden részhez van egy mesélőnk, és a film a jövővel kezd, pár képkocka és pár mondat erejéig. Ám ettől a pillanattól kezdve, végig ívelünk a történelmünkön, kezdve a rabszolgatartástól, vagyis az 1849-es évektől indulva. A film ezen kívül még öt időbe kalauzol el minket. 1936-ba Cambridgebe, 1973-ba San Fransiscoba, 2012-be, Londonba és 2144-be, az utópisztikus Szöulba. Végül pedig megismerjük a még utópisztikusabb jövőt, a 106 ével – vagyis téllel- későbbi Földet a bukás után. Gondolom…

Számomra a történet legérdekesebb része a 2144-et feldolgozó jelenetek. A jövőkép annyira távoli és még is annyira… mai. Úgy értem, WOW! Ilyen szobát akarok, ami egy gombnyomásra megváltozik. A jó ég tudja milyen autópályákat és SOK-SOK neonfényt. De az emberi tényező – leszámítva a klónokat na meg a lázadókat-, akár a mai, 21. századbeli is lehetne. A felszín alatt ott lapul a nyomor, a kizsákmányolás és a szegénység. És csak engem hangol le, hogy a héten ez már a 2. film, ami ilyen jövőt képzel el az emberiségnek? Mármint oké, lesznek tuti kütyüjeink, de az élet továbbra is szar lesz, annak, aki nem valami nagy fejes. Kecsegtető…

A film foglalkozik korunk nagy kérdéseivel is– noha nem minddel, hála a jó égnek -, és nem szoktam rajongani az ilyen filmekért, de itt nagyon tetszett az 1936-os, Cambridgei történetszál. Nagyon érzelmes volt a meleg fiúpárocska kapcsolata. És bár a film az elején, mondjuk úgy, hogy „lelőtte” –ne kövezzetek meg ezért - a befejezését, még is könyörögtem a géphez, hogy fuss már!!! Még megállíthatod! DE NEM spoilerezek. Menjünk tovább.

A legkevésbé érdekfeszítő rész, 2012 volt. Ne már, ennyire nem élünk unalmas korban. De szerencsére volt másik 5 történet, ami ezt kompenzálta.  Például a 106 évvel-téllel- a bukás után. Ez-az a rész, amit igazán homály fed. Nem tudjuk igazán, hogy kapcsolódik a világunkba – azon kívül, hogy Halle Berry kicsit jövőbelibb, Tom Hanks kicsit ősemberibb, Hugo Weaving kicsit zöldebb, és idegesítően beszélnek. Aztán valahogy szépen lassan feloszlik a köd, de egy kis fantáziát hagynak benne. Ami engem idegesít ezzel kapcsolatban, az pár olyan kérdés, amire nem kaptam meg a választ, de lehet csak a figyelmem siklott át rajta. Egyszer, mi lett a zöld Hugoval? Egyszer még ott ugrál a sziklán, majd eltűnik. Másodszor – ez tuti csak nekem nem jött át az idegesítő hablatyolás után -, de miért akart Jövő Berry eljutni a magas hegyhez, honnan tudta mit keressen, honnan tudta, hogy sikerült üzenetet küldeniük, és még is mit akartak elérni ezzel az üzenettel, vagy sugárral, vagy mivel. Szóval csak pár ilyen nyalánkság. Ha rájövök, az újra nézésből még kiposztolom.

De addig, smink. Jesszus, Oscart nekik! Sokszor fel se ismertem, hogy az Tom Hanks, vagy Jim Broadbent. És Hugo Weaving? Uram Isten, egy szőke ápolónőt csináltak belőle. És elsőre, eskü észre se vettem. Bár azért halkan megjegyezném, hogy kínai színészből nem igazán lehet 19. századi nőt sminkelni. Ellenben egy Hugo Weavinget elég komoly kínai diktátornak lehet elmaszkírozni. És a film végére már meg se lepődtem, hogy mindegyik szerepében valami aljas csótányt játszik. Már csak a napszemüveg hiányzott és a füles.

Na, a történetet és az eszméletlen sminket kiveséztem. Nézzük a mondandót. Van pár érdekes elgondolása a filmnek, amivel ha nem is értek mindig egyet, elgondolkodtató lehet.

Először is, Robert Frobisher hozzá állása az élethez és az öngyilkossághoz. Na, jó ez talán kicsit erős téma, de ha nagyon nem is boncolgatom azt, hogy bátorság vagy gyávaság, egy biztos, hogy önzőség. Hisz nem gondol bele, mit fog érezni az a szerencsétlen, aki egy emeletnyire van tőle, csak azért, hogy végre láthassa. Ha meg tudja a tette következményét, akkor nem csak nagyon önző, de egy aljas XXXX lény.

Az előbbi öngyilkosság témához pedig remekül passzol a film azon gondolata, hogy „az életünk nem csak a miénk, kötődünk másokhoz,  a múltban és a jelenben, és minden egyes bűntettel vagy kedves gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá.” Ebből a gondolatból annyira szépen levezethető, hogy az életek hogyan fonódtak össze, és, ha véget vetsz az életednek, azzal másban is megváltoztatsz valamit.

És ha már ilyen szépen belementem a levezetésekbe, a film elején elhangzott még egy gondolat, ami engem igazán megfogott. „Isten teremtette a világot, akkor mi min változtathatunk?” Nem akarok nagyon bele menni a vallásba, a hittbe és a bibliába se, mert egész nap itt ülnék, és a válaszok úgy se lennének megfelelőek mindenkinek. De, ha ezen a vonalon haladunk tovább, az ember is Isten teremtménye, és innen nézve mi emberek folyamatosan hatással vagyunk egymásra, formájuk a társaságunkat, a barátainkat. De mi az a pont, amihez már nem lenne jogunk. És ezen a ponton megállnék. A többit mindenki vezesse le magának.

Zárásnak pedig a halál kérdése –hú, van itt aztán ma minden-. Ez megint a hitt kérdése, a túlvilág létezése, a menny és a pokol léte. Hiszünk-e a reinkarnációban, hogy találkozhattunk-e emberekkel az előző életünkben. Lehet-e ismerős egy olyan dallam, mely talán az egész világban csak 6 példányban jelent meg. Ha a filmet nézem, és azt, hogy klónok fogják a gyorsétteremben kiszolgálni az embereket, és „szappant” – nem részéletezem a film egyik leglesújtóbb részét- esznek, hogy a jövőlátók és a törzsi emberek kapcsolatba kerülnek, akkor azt mondom igen. Miért ne lehetne hinni ebben? Főleg, hogy a film több pontján is találkozunk utalásokkal, mely ezt erősíti. A halál csak egy ajtó! Mikor egy bezárul, kinyílik egy másik, és a menny képzelete egy kinyíló ajtó. Egy ajtó egy másik életbe.

Értékelés 10/10

Minden percéért megérte.

Rettentően sajnálom, hogy ma se hoztam ovlasnivalót, de valami olyasmi van készülőben, amit még sose csináltam és amiben lesz egy partnerem. Ha minden össze jön a héten talán össze is tudunk ülni és megtudjuk csinálni az előkészületeket és össze tudjuk egyeztetni az elképzeléseinket. És ha bevállik, és ha mi is élvezzük - erre minden esély meg van - akkor rendszeressé tesszük majd. Hogy mi is lesz ez, arról nem szeretnék most szólni. Ennek több oka is van, de legyen annyi, hogy MEGLEPETÉS!!

Odaát bakik, 6.évad. Magyar felirattal